Holisztikus diagnosztika

A mai orvoslásban a diagnosztikus lehetőségek széles választéka áll rendelkezésre a szakemberek számára, mégis gyakori, hogy nem születik érdemi diagnózis, vagy később kiderül, hogy a megállapított diagnózis téves volt, és nem tudjuk megmondani pontosan, mi okozhatja a beteg tüneteit.

Az utóbbi évtizedekben óriási fejlődés következett be a diagnosztikus módszerek területén, de a műszeres vizsgálatok továbbra sem helyettesíthetik a holisztikus orvosi gondolkodást és a differenciál diagnosztikai szempontokat figyelembe vevő véleményalkotást.

Az ősi tanítás szerint az anamnézis, a kórelőzmény felvétele fél diagnózis, de az orvosi beszélgetés ugyanakkor hosszadalmas, az egyetemi orvoslásban egyre kevésbé van rá idő, sajnos a személyi feltételek is gyakran hiányoznak.

A jól felkészült, tapasztalt, érzékeny, odafigyelő, rutinjára és intuíciójára is hagyatkozó holisztikus orvosi tevékenységet, az egyetemi és alternatív diagnosztikai módszereket alkalmazó szintetizáló munkát a legmodernebb laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok sem tudják helyettesíteni.

Azt is érdemes egyértelműen látni, hogy a holisztikus tevékenységet folytató komplementer orvosi rendelőbe már többnyire kész diagnózissal érkezik a beteg, legalábbis az esetek többségében az egyetemi orvosi diagnózis már rendelkezésre áll.

A holisztikus diagnosztikai szemlélet lényege ugyanakkor abban áll, hogy az orvos az anamnézis és vizsgálatai alapján rendelkezésére álló mozaikok összerakásával valódi diagnózist állítson fel, választ adva arra a kérdésre, hogy az egyetemi orvoslás által leírt, jól ismert kórkép kialakulásának hátterében milyen folyamatok állnak, hogyan, milyen mechanizmus révén alakult ki az a kórkép, ami pillanatnyilag véleményezhető.

Egy betegnél általában nem csak egy diagnózis található, ezért a holisztikus tevékenység fő feladata annak megállapítása is, hogy a különböző diagnózisok egymáshoz való viszonya milyen, egymással milyen kapcsolatban állnak.

Az egyetemi orvoslás nagy hátránya, hogy az egyes orvosi szakterületek nehezen vagy alig kommunikálnak egymással, az orvosok nehezen lépik át a szakterületük szabályai által meghatározott szigorú határokat.

A fizikális vizsgálat szinte teljesen elvesztette jelentőségét a belgyógyászati munkában, helyét elsősorban a képalkotó módszerek vették át. Sokszor azonban az egyértelmű klinikai kép hátterében sem található meg a jellegzetes laboratóriumi eltérés, és a képalkotó módszerek sem mutatják a várt elváltozást.

Ezért igazán értékes a folyamatokat komplexen látó, összefoglaló jellegű, egy kézben összpontosult holisztikus munka, amelynek eredményeként gyorsan, pontosan értékes diagnózisok születnek, amelyek a legjobb, leghatékonyabb terápia irányvonalát is kitűzik.

A komplementer módszerek közül rendelkezésre áll a fizikai test felől a finomenergetikai testek felé haladva az íriszdiagnosztika, a pulzus és nyelv diagnosztika, az elektroakupunktúrás meridián vizsgálat, a bioenergetikai és radiesztéziás vizsgálatok, a csakradiagnosztika, a műszeres vagy egyszerűen szemmel végzett auradiagnosztika, stb., valamint az általam leggyakrabban használt Körbler-teszt.

Az anamnézis adatainak egybevetése a komplementer orvosi vizsgálatok eredményével lehetőséget ad a tünetek hátterében meghúzódó fizikai, lelki, genetikus, karmikus, stb. okok meghatározására.

A holisztikus diagnosztikus tevékenység választ ad a betegség kialakulásának eredetére, jellemezhető a kórlefolyás, feltérképezhető a betegség prognózisa és legfontosabb elemként meghatározható az a holisztikus terápia, amely a beteg teljes gyógyulásához vezet.